Polgármesteri köszöntő

Üdvözlöm Petneháza Község Honlapján!

Petneháza Község Önkormányzatának Képviselő-testülete nevében szeretettel köszöntöm minden kedves látogatónkat településünk megújult honlapján!
Megtisztelő az érdeklődésük településünk iránt. Remélem, hogy a következőkben nem csupán az itt élők jutnak hasznos információkhoz, hanem azok is, akik elszármaztak a településről, vagy még nem is mernek minket. Bízom abban, hogy az utóbbiakat ezen információk arra ösztönzik, hogy személyesen is meggyőződjenek vendégszeretetünkről.
Nagy öröm és megtiszteltetés számomra, hogy internetes kalandozásuk során felkeresték községünk hivatalos weblapját.
A következő oldalak megtekintésével kettős célt szeretnénk elérni: egyrészt bemutassuk településünket, másrészt hasznos és fontos információk, valamint szolgáltatások közzététele révén erősítsük a Polgármesteri Hivatal ügyfélbarát, szolgáltatójellegét.
Látogatásuk során megismerkedhetnek településünk történelmi múltjával, jelenével, értékeivel, kulturális életünkkel. Tájékozódhatnak Petneháza közéletéről, elolvashatják a rendeleteket, határozatokat. Megismerhetik községünk történetét, nevezetességeit, intézményeit és egyesületeit, betekintést nyerhetnek a település oktatási-, kulturális- és sportéletébe, valamint információt kaphatnak rendezvényeinkről,ünnepeinkről.
Bízom abban, hogy honlapunk hozzájárul ahhoz, hogy az érdeklődők mindig a legaktuálisabb képet kapják településünkről, annak életét színesítő rendezvényeiről.

Üdvözlettel:
Gazdag Józsefné
polgármester

Gazdag Józsefné polgármester
Gazdag Józsefné polgármester